Elbűvölő Csungking

2022-04-01

Csungking bemutatása

Történelem és kultúra

Csungkingegy hires történelmi és kulturális város, aminek több mint 3000 éves történelmevan.

Csungkingitúra, hatalmas látvány

Csungkinga Ba-Yu kultúra szülőhelye. 3000 éves jegyzett történelme alatt négyszerépítették át, és három kínai dinasztiának volt a fővárosa.

Ittjelentek meg 2,04 millió évvel ezelőtt az őskőkorszakban a ‘wushani’ emberek,akik Kínában az első embercsoportot alkották.

Csungking,a híres történelmi és kultúrális város, az ősidőktől kezdve rendkívüljelentőségteljes katonailag és gazdaságilag is.

Időszámításunkelőtt a 11. századtól Csungkingban 800 éven át létezett a Ba állam. A Jialingfolyó ősi neve Yushui folyó, amely beletorkollik a Jangcéba, így Csungkingotröviden Yu-nek is szokták nevezni.

Időszámításunkelőtt 316-ban, a Qin állam megépítette Bajun városát (ma ez a Yuzhong kerületCsungkingban), miután legyőzte a Ba államot, és ezzel kezdődött meg Csungkingtörténelme. A Qin-dinasztia 36 megyére osztotta a területeit, amihezhozzátartozott Ba megye is.

1189-benZhao Dun (Guangzong császár, Szung-dinasztia) itt koronáztatta magát császárrá,majd megalakította a csungkingi prefektúrát. A Szung-dinasztia végén, a mongolhadsereg körbevette Diaoyu városát, és elkezdődött a 36 éves Diaoyu városvédőcsata.

Möngkét,a Mongol Birodalom kánját repülő repeszek találták el, és a háború alattelhunyt, ami arra kényszerítette parancsnokait és testvéreit Európában ésÁzsiában, hogy visszatérjenek hazájukba és harcoljanak a birodalom örökösödéséért.Ez a történet nagyban átírta Eurázsia történelmét.

1890-benCsungking hivatalosan is kikötőváros lett.

1929-benCsungkingban hivatalos helyi önkormányzat alakult.

1937novemberében Csungking lett Kína hiatalos fővárosa a második világháború nyolcés fél évére, ami alatt öt és fél évig a japán haderő válogatás nélkül bombáztaa várost. A távol-keleti hadszíntér parancsnoki központjaként a fasizmus elleniglobális háborúban, Csungking arra biztatta népét, hogy hajthatatlanszellemükkel és testükkel nagyban járuljanak hozzá ennek a háborúnak agyőzelméhez.

AKínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának Déli Irodája és a NyolcadikÚtvonal Hadseregének hivatala Hongyan faluban, Csungkingban támogatta a japánnemzeti egységfrontot, és értékes "Hongyan szellemet" táplált afáradságos küzdelemben.

1949.november 30-án Csungkingot felszabadították. Ez volt a KKP Központi Bizottságdélnyugati irodájának székhelye, közvetlenül a központi kormány alá tartozótelepülés, az egyik első kísérleti város az átfogó gazdasági reform érdekébenKínában, és az első folyó mentén fekvő városok, amelyek megnyíltak a külvilágfelé.

1997.március 14-én a 8. Országos Népi Kongresszus 5. ülésszakának megfontolása ésjóváhagyása után közvetlenül a központi kormányzat alá tartozó településkénthozták létre. Június 18-án hivatalosan megalakult csungkingi önkormányzat.

Csungkinghosszú távú történelmi és kulturális hagyományokat és kiemelkedő humanistaszellemiséget ölel fel.

Adurvaság, lendületesség, egyenesség, szenvedély, optimizmus és nagylelkűség,szívósság, bátorság és befogadó képesség által jellemezhető csungkingi kultúrajellegzetes varázst ad egymásnak a Shu kultúrával. A csungkingi kultúra, amelya Jangce-folyó civilizációjának létfontosságú eleme, virágzik a kínai kultúrahatalmas kertjében, és a maga sajátos módján kiemelkedik.

Acsungkingi kultúra befogadó, de egyben aprólékos is. A csungkingi kultúrateljes körű értékeléséhez és élvezetéhez mindig folyamodhatunk a történetétmegörökítő terjedelmes könyvekhez, vagy megközelíthetjük örökségeit ésemlékeit, vagy ellátogathatunk tájaira (folyóira, hegyeire, városaiba stb.),hogy megtapasztalhassuk egyedi varázsát és szokásait.

A hegyek és folyók városa, A szépségföldje

Csungkingotjelenleg is lázasan építik egy festői gyönyörű tájjá.

Zöld dombok és tiszta vizek

Közösenvégezzenek nagyszabású védelmet a nagyszabású fejlesztés helyett.

Csungkinga Jangce-folyó gazdasági övezetében található, mindig betartja az ökológiaiprioritást, hogy a zöld fejlesztések, és intézkedések sorozatával tegyekiemelkedőbbé a gyönyörű tájat.

Teljesmértékben végrehajtja a központi ökológiai és környezetvédelmi tervet, valaminta levegő-, víz- és talajszennyezés megelőzésére és csökkentésére vonatkozónemzeti követelményeket, folytatja az „öt fő környezetvédelmi intézkedés”végrehajtását, mint például tiszta víz, kék ég, csend, zöld földterület,valamint pásztorkodás, vitathatatlanul javítják a legfontosabb környezetimutatókat.

2020-bana Jangce folyó fő folyásának csungkingi szakaszának általános vízminőségétkiválónak minősítették, és a 442 országos vizsgált szakasz közül a kiválóvízminőségi aránya 100%-ot ért el.

Ajó levegőminőségű napok száma 333 napra nőtt, a PM2,5 átlagos koncentrációjapedig 42,1%-kal csökkent öt év alatt.

Elmélyítettea folyóigazgatási rendszer megvalósítását, teljes mértékben végrehajtotta azerdőigazgatási rendszert, miszerint építsen 300 000 mu földterületnyi"zöld hegyeket és ezer mérföldnyi erdősávot a folyó két oldalán",megszüntetett 800 négyzetkilométernyi talajeróziót és 400 négyzetkilométernyisziklás elsivatagosodást.

Aváros erdős területeinek aránya 52,5%-ra nőtt.

Atiszta vizek és a buja hegyek felbecsülhetetlen értéket képviselnek.

Csungkingegy fontos ökológiai határvonal a Jangce folyó felső folyásánál, úgy a Jangce,Jialing folyó, Wujiang folyó, Daning folyó, Ayi folyó; Jinyun-hegy,Nanshan-hegy, Jinfo-hegy, Simian-hegy, Xiannu-hegy; a Három-szurdok, a háromkis szurdok, a három kis szurdok, a Fekete-völgy természetvédelmi területek,vizes élőhelyek és halrezervátumok Csungking természetes alapját képzik.

Ahelyi önkormányzat folytatni fogja az erdősítés és a földek zöldítésénekelőmozdítását. Erőfeszítéseket tettek a mezőgazdasági területek, valamintépítési területek talajszennyezésének megelőzéséért és ellenőrzéséért, továbbáa szilárdhulladék-szennyezés megelőzésének és ellenőrzésének megerősítéséért,így a talajkörnyezet általános minősége stabil maradt.

A háromdimenziós város

Azegyedi földrajzi előnyök lehetővé teszi Csungkingnak, hogy “egy várost építsena hegyekben és vizet hordjon benne”, így a hegyek és a vizek magukba sűrítikCsungking város stlíusát és szellemiségét.

ANational Geography így írta le Csungkingot: Csungking egy hegyi város, a hegymaga a város, a város maga a hegy. Csungkingban egy lapos térkép nem elég. 3D-stérképre van szükség. Mind az épületen áthaladó vasúti tranzit, mind a többmint 20 rámpát a felső és az alsó 5 emeleten összekötő felüljáró, Csungkingot igazi„3D varázsvárossá” teszi.

Éjszakai látkép Csunkingról

Aháromdimenziós hegyi város, a káprázatos két folyó és négy part, a folyócsillogó vize és a rajta átívelő színes hidak, amint leszáll az éj, a tájatösszemosva, mutatja be, gyönyörű és csodálatos, nem ugyanaz a város éjszakaifényben.

Gasztronómiai főváros

Csungkingegy igazi "gasztronómiai város", ahogyan azt az Állami Tanácsnak az Általánosvárosi és vidéki reform előmozdításáról és Csungking fejlesztéséről szóló véleményeis jelzi számunkra. amiben egyértelműen javasolják, hogy Csungking a Jangcefolyó felső folyásásának gasztronómiai fővárosa legyen.

Csungkinghot pot

Acsungkingi hot pot éttermek széles körű vendéglátásukkal, létszámukkal, gazdagszínvonalukkal, komplett ételeikkel, erős népszokásaikkal, mély kulturálisfelhalmozódásukkal, elsők az országban. A kínai konyha szövetsége már 2007-benCsungkingot „Kína Hotpot fővárosának” nevezte.

Csungkingicsípős tészta

Csungkingutcáin és sikátoraiban az étkezők végtelen patakokban özönlenek, egyeditájképekké válnak, amely egy gyönyörű belépő “egy falat Kínába”.

Acsungkingi konyha

Akára végletekig csípős, akár frissítő savanyú káposzta fűszerezéssel, hogyserkentse a nyelv hegyét, fűszeres, egyszerű és nyers, élénk és gazdag élményaz ízlelőbimbóknak.

Csungkingirágcsálnivaló

Ahelyi sajátosságokkal rendelkező termékek széles választéka van, mint példáulkis rizsgombóc, ragacsos rizsgombóc, rizsvirágcukor, tartósított szecsuánisavanyúság, yongchuani feketebabszósz, hechuani őszibarack szeletek, wulongiszárított babtúró, baishiyi szárított, sózott kacsa.

Ameleg vízű források fővárosa

Csungkingrendelkezik a világ egyik legjobb geotermikus meleg vízű erőforrásaival. Ahőforrás bizonyítottan 10 000 négyzetkilométerre terjed ki, 146 termálforrástalálható a városi és vidéki területeken.

“Ötnégyzetméteren tíz forrás, egy körön száz forrás található”, a világhírűtermálvizes üdülőhelyek, a hőforrás üdülőhely folyamatos bővítülése, aszabadidős pihenés, a sportok egészségének megőrzése, a kiépített hőforrásturisztikai festői helyek, a gyógyfürdős hotelek, és a több mint 40melegforrású üdülőkörzetet magába foglaló Csungking a helyi Föld- ésErőforrás-minisztérium „Kína melegforrás városának”, a világ melegforrás- éséghajlat-egészségügyi egyesülete pedig „a világ melegforrás fővárosának”nevezte el.

Kulturálisvárosok

23híres kínai történelmi és kulturális város, 1 híres kínai történelmi éskulturális falu, 1 híres városi szintű történelmi és kulturális város, 53 Híresvárosi szintű történelmi és kulturális város, 45 híres városi szintű történelmiés kulturális falu található Csungkingban.

Turisztikai látványosság

Chungkingban246 A fokozatú festői helyszín található, ezek közül 10 az 5A osztályú, 121 a4A osztályú és 81 a 3A osztályú.

Dazukőfaragványok

Akorai Tang-dinasztiától a Ming- és a Csing-dinasztiáig 1200 évnyisziklakőfaragás után a világ nyolc grottájának egyikévé vált. Több mint 50 000gyönyörűen faragott és élénken ábrázolt kőszoborot beszélő kőként is ismerik

.

WulongKarat Turista Terület

Aturisztikai területek közé tartozik a Három természetes híd, a Tündérleány hegyés a Furong-barlang. A Három természetes híd a világ legnagyobb természeteshídcsoportja. A Furong-barlang, a Mamut-barlang az Egyesült Államokban és aKramers-barlang Franciaországban a világ három legnagyobb barlangjaként ismert.

JinfoHegy, Nanchuan

Avilágon egyedülálló „Karszttábla-hegy” a világ természeti örökségévé váljon.

Jangce,Három-szurdok

AQutang-szurdok és a Wuxia-szurdok Csungkingban található. Közülük a QutangGorge felső bejárata az ötödik 10 yuanos bankjegyek tájtervezésének része. AWu-szurdok 40 kilométer hosszú, és 12 csúcsa közül a leghíresebb azIstennő-csúcs.

Simian-hegy,Jiangjin